A Fidesz házi ficsurja Deák Dániel az ATV műsorában égett szénné

Deák Dániel az ATV műsorában ütközött meg a valósággal: Józsefvárost egy ideje már nem a fideszes frakcióvezető irányítja.

Kínos helyzetbe keveredett a kormányközeli XXI. Század Intézet vezető elemzője: Deák Dániel az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélgetett Böcskei Balázzsal, az IDEA Intézet igazgatójával – többek között az ellenzéki és kormánypárti polgármester-jelöltek esélyeiről is.

A fideszes polgármesterek beágyazottságát, több cikluson átívelő tapasztalatát taglaló Deák egy helyütt azt mondta: „vannak olyan polgármesterek, Kocsis Máté és sokan” – mire Böcskei szembesítette a szakmabeliek között különösen cikinek számító tévedéssel: „Sára Botond a polgármestere Józsefvárosnak”.

Kocsis nem is lehetne a kerület vezetője, hiszen ő a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának frakcióvezetője is, összeférhetetlensége miatt pedig tavaly áprilisban lemondott polgármesteri megbízatásáról.

Deák próbált szépíteni, olyasfajta érveléssel, hogy hát Kocsis korábban volt közismert józsefvárosi polgármester. A kellemetlen jelenetről a Nyugati Fény írt először, a Momentum elnökségi tagja Szarvas Koppány Bendegúz keresetlen megjegyzéseit idézve.

A lebukás videója coub.com

Kapcsolódó cikkek

Fidesz: A pedagógusok nem az Orbán-kormány ellen tüntettek, hanem Gyurcsány és Soros ellen!

O.L.K.T.

Matolcsyék tovább herdálják a közvagyont!

O.L.K.T.

A közösségi média is (pld facebook) a kormány totális felügyelete alá kerüljön Fodor Gábor szerint

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!