A Fidesz februárban a költségvetésben összehozta az éves hiányt!

0

Az uniós kiadásokon csúszott el a büdzsé, a helyzetet csak a büdzsé januári többlete enyhíti – értesült a Népszava.

Februárban az államháztartás hiánya 345 milliárd forint volt, miközben az egész évre 367 milliárd forintot engedélyez 2020-as költségvetési törvény.

Egy nagy szerencséje van a kormánynak, hogy januárban még 90,4 milliárd forintos többlettel indult az év, így a kéthavi deficit 254,6 milliárd forint, ami az éves terv 69 százaléka – derül ki a a Pénzügyminisztérium számaiból. A hiány elszállását az uniós kiadások durva felpörgése okozta. A Pénzügyminisztérium közleménye szerint 2020 első két hónapjában az általános forgalmi adóból az éves előirányzat 15 százaléka, a személyi jövedelemadóból az éves előirányzat 17,3 százaléka, míg a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból, valamint a szociális hozzájárulási adóból összesen az éves előirányzat 16,5 százaléka teljesült, ami megfelel az időarányos bevételnek.

Idén február végéig 61,2 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, szemben az egy évvel korábbi 281,4 milliárd forinttal. A 2020. február végi uniós kiadások ugyanakkor megközelítették az 569,4 milliárd forintot, míg tavaly ilyenkor ez csak 200,2 milliárd forintot tett ki. Főképp ez okozta a hiány elszállását.

A kiadási oldalon egyelőre csak a szokásos tételeket említi a közlemény, eszerint az első két hónapban az államháztartás kiadási oldalát terhelő tételek között szerepelnek a közúthálózat fenntartására és működtetésére (31,5 milliárd forint), a Modern Városok Programra (28,3 milliárd forint), a közúthálózat felújítására (13,2 milliárd forint) és a beruházás-ösztönzésre (8,7 milliárd forint), valamint a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatására (9,4 milliárd forint) fordított összegek.

A PM közleménye arról mélyen hallgat, hogy mit vár a következő hónapokra, ám két hónap után korai a vészharangot kongatni. Ha tartósan elszállna a hiány, még nem késő lépni, de az sem kizárt, hogy a gazdaság visszaesése miatt a kormányok az egész világon pénzszórásba kezdenek – ilyenkor pedig nem olyan fontos az államháztartási hiány mértéke. Ám míg Európában az országok többsége jelentős többletet halmozott fel az elmúlt években, így van miből költekezni, idehaza tavaly a hiány elérte a GDP 2 százalékát – így a magyar kormány csak az adósság növelésével tudja a mozgásterét növelni.

Forrás nepszava.hu