A Fidesz által betelepített ukrán vendégmunkás gyilkolt!

Beismerte a bűncselekmény elkövetését az az ukrán állampolgár, akit azzal gyanúsítanak, hogy vasárnapra virradóra több késszúrással megölt egy férfit Rákospalotán – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Csécsi Soma elmondta: a rendőrségre vasárnap reggel érkezett a mentőktől bejelentés, hogy egy 51 éves férfi holttestére bukkantak a XV. kerületi Zrínyi utca egyik családi házában. A férfi halálát több késszúrás okozta.

A rendőrök a helyszínen adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak meg, kamerafelvételeket is lefoglaltak, és megtudták, hogy éjszaka három ukrán állampolgárságú férfi elhagyta a házat, ahol a gyilkosság történt.

Körözést adtak ki és értesítették a határátkelőhelyeket is. A keresett férfiak nem sokkal később – ötödmagukkal – egy ukrán rendszámú gépkocsiban kilépésre jelentkeztek Lónyánál. A bűncselekmény miatt keresett három embert a határrendészek elfogták.

Kiderült, hogy csak egyikük, a 21 éves H. Róbert gyanúsítható megalapozottan a bűncselekmény elkövetésével, a másik két férfit tanúként hallgatták meg – közölte a szóvivő.

H. Róbertet – aki beismerte a bűncselekmény elkövetését – őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Csécsi Soma elmondta: az ukrán állampolgárok nagyjából egy hete legálisan, munkavégzés céljából tartózkodtak Magyarországon, és egy szóváltás torkollott tragédiába.

 

olkt.hu/MTI/police.hu

Kapcsolódó cikkek

‼️Valaki vegye le Ursula von der Leyenről a narancsszemüveget!

O.L.K.T.

Ezt a videót mindig öröm nézni!

Rubóczki Tamás

Sosem látott, döbbenetes videó került elő az MTVA botrányról!

Rubóczki Tamás

Hozzászólok