A fiatalok több mint fele úgy gondolja, hogy még az ő életében kitör a harmadik világháború!

0

Az Y, azaz a milleniumi generáció majdnem fele gondolja azt, hogy még az ő életében kitör a harmadik világháború, derül ki a Vöröskereszt közvélemény-kutatásából, amelyet a Qubit foglalt össze.

Összesen 16 országban több, mint 16 ezer 20 és 35 év közötti véleményét kérték ki a háborúzásról. Nagy részük, 75 százalék azt gondolja, a legtöbb konfliktus megelőzhető és mindenképpen szabályozni kell, milyen eszközöket vetünk be, viszont 42 százalék azt is érzi, hogyha bármiféle háború kitörne, az az ő hazájukra is hatással lenne. Több, mint a felük azt gondolja, a következő évtizedben atomfegyver is bevetésre kerülhet.

Emellett rangsorolták a számukra legnyomasztóbb világméretű problémákat, a lista a következőképpen alakult:

korrupció,munkanélküliség,szegénység,terrorizmusés háborúzás.

A kutatásban afgán, kolumbiai, francia, indonéz, izraeli, malajziai, mexikói, nigériai, palesztin, orosz, dél-afrikai, svájci, szíriai, ukrán, brit és amerikai fiatalok vettek részt.

Az is kiderült, hogy meglepő módon, ahol éppen aktívan zajlik konfliktus, ott a válaszadók egészen optimisták a háború lezárását illetően: Szíriában például, ahol a megkérdezettek mintegy 96 százaléka személyesen érintett, 60 százalékuk azt válaszolta, hogy öt éven belül békekötésre kerülhet sor. Azok a fiatalok viszont, akik békés körülmények között élnek, nem is a háborút, hanem a klímaváltozást nevezték meg legnagyobb problémaként.

Bár a háborús áldozatok számát általában túlbecsülik, a megkérdezettek 37 százaléka gondolja úgy, hogy a kínzás elfogadható. Az ezt az opciót bejelölők azután is tartották magukat a válaszukhoz, hogy felhívták rá a figyelmüket: az ENSZ kínzás elleni egyezménye már 1984-ben megszületett.

Forrás: Szeretlek Egerszeg

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!