A Demokratikus Koalíció szerint “tömegesen lehet csalni a határon túli magyarok szavazataival”

Mintmár tegnap beszámoltunk róla, hogy a romániai magyarok az RMDSZ segítségével választási csalásokat visznek véghez, ahol aktivisták segítik a választási lapokat kitőlteni. A levélszavazatok és a nyilatkozatok kitöltésében is segítenek a Fidesz közeli RMDSZ aktivistái Csíkszeredán és Kolozsváron. Az aktivisták a magyarországi választásokra beküldendő levélszavazatokhoz tartozó azonosító nyilatkozatok helyes kitöltésében segítenek több mint ezer fő idősnek illetve 16 fő vak és gyengénlátónak.

„Ennek a munkának azért van nagy jelentősége, mert Erdélyből hozzávetőleg 150 ezren regisztráltak a választásokon való részvételre. A négy évvel ezelőtt leadott szavazatok mintegy 18 százaléka volt érvénytelen, ezt szeretnénk idén megelőzni”

Ezt Tóth László csíkszeredai főkonzul mondta el tegnap az MTI-nek.

Tegnap délután sajtótájékoztatón mondta el a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke és EP képviselője is, hogy a DK szerint szervezetten és tömegesen lehet csalni a határon túli magyarok levélszavazataival. A párt azt ígéri, ha kormányra kerül, utólag egyenként ellenőrzi ezeket a voksokat.

A DK ügyvezető alelnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Délvidéken például a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) “szegődött a Fidesz zsoldjába”.

Molnár Csaba helyi sajtóhírek alapján közölte: a szervezet aktivistái járják az országot, hogy “segítsenek” a szavazólapok kitöltésében, de eközben arra buzdítják a választókat, hogy voksoljanak a Fideszre.

A kampányfőnök arra is kitért, hogy a szavazatok leadása után a VMSZ több vajdasági magyart is megkeresett azzal, hogy miért nem a Fideszre voksolt. Ehhez viszont ki kell nyitni a borítékokat, bár sokszor még erre sincs szükség: a szervezet aktivistái ugyanis azt kérik a helyi magyaroktól, hogy ne ragasszák le a borítékaikat – tette hozzá.

Molnár Csaba úgy folytatta: Erdélyben pedig arra igyekeznek rávenni a magyarokat, hogy ne postán adják fel a leveleket, hanem vigyék azokat az úgynevezett Demokrácia Központokba, amelyeknek azonban nincsen közjogi státusza. Semmi nem garantálja a szavazás titkosságát, ahogy azt sem, hogy a szavazatok eljutnak Magyarországra – mondta az ügyvezető alelnök.

Hangsúlyozta, hogy a DK egy korábbi megkeresésére válaszolva a Nemzeti Választási Iroda is elismerte, hogy fennáll a csalás lehetősége.

 

 

olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány Ferenc: Orbán nagyon nagy bajba fog kerülni!

Rubóczki Tamás

Elképesztő bejelentést tettek a gigatüntetés szervezői!

Rubóczki Tamás

A Fidesz már eldöntötte hogy kormányon marad? – A Választások után újabb milliárdok mennek az erdélyi egyházaknak!

Rubóczki Tamás