8 éve semmi sem változott a gyermekkórházakban, a szülők még mindig a földön alszanak – na ez a Fidesz!

Székely László, az alapjogok biztosa tegnap felkérte az emberi erőforrások miniszterét, Kásler Miklóst, hogy jogszabályban rögzítsék a szülők gyermekük mellett tartózkodását, illetve méltó elhelyezési körülményeit biztosító minimumfeltételeket a gyermekkórházakban, továbbá törvénytelennek minősítette, hogy egyes kórházakban díjat kérnek mindezért – derül ki az MTI közleményéből.

Az ombudsman 2010-ben már vizsgálta egyszer, milyen feltételekkel, milyen körülmények mellett tudják biztosítani a benntartózkodás lehetőségét a gyermekeket kórházi kezelésre elkísérő szülőknek és más hozzátartozóknak. A biztos a mostani utóvizsgálattal a nyolc évvel ezelőtti jelentésben kezdeményezettek teljesülését, az azóta bekövetkezett változásokat tekintette át, és több panaszbeadvány nyomán a jelenlegi helyzetet elemezte.

Sajnos nem sok minden változott. A probléma gyökere az, hogy

jogszabályi minimumstandard hiányában továbbra is az egészségügyi intézmények dönthetnek a kórházi tartózkodás körülményeiről és a kapcsolattartás jogáról,

ami igen tág mozgásteret ad a kórházaknak ahhoz, hogy saját hatáskörben, a betegellátás zavartalanságának fontosságára hivatkozva korlátozásokat alkalmazzanak a szülőkkel szemben.

Székely szerint

„a 2010-ben megfogalmazott ajánlások nem teljesítése, a gyermekkel való folyamatos kapcsolattartás, a benntartózkodás lehetőségét a szülőknek biztosító egységes jogi követelményrendszer, az elhelyezés minimális követelményeit szavatoló finanszírozási megoldások hiányában sérül a jogbiztonság követelménye, valamint a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való joga.”

 

„Fontosnak tartjuk, hogy a gyermek a kórházban együtt lehessen szüleivel, ezért egy közeli hozzátartozó nap közben folyamatosan a gyermek mellett tartózkodhat, annak ellátásában részt vehet, vizsgálatokra kísérheti. Több szobánkban – térítés ellenében – folyamatosan, a nap 24 órájában biztosítani tudjuk a szülő jelenlétét. Vidéki betegeink édesanyját az anyaszálláson tudjuk jelképes összegért – még szoptató édesanyákat térítés nélkül – elhelyezni.”

– áll ma is a Heim Pál Gyermekkórház Neurológiai Osztályának házirendjében az ombudsman 8 évvel ezelőtt tett ajánlása ellenére.

A gyermek mellett tartózkodást, illetve a szülő és gyermeke közötti folyamatos kapcsolattartás jogát azonban nem lehet orvosi engedélyhez kötni (csak olyan kivételes esetekben, mint például járványok).

Az ombudsman kiemelte, hogy a gyermekkel való benntartózkodást nem lehet díjfizetéshez kötni, akkor sem, ha a szülő nem fizet külön ágyhasználatért vagy külön szobáért.

Tehát továbbra sem létezik a szülők ingyenes elhelyezésének körülményeire vonatkozó minimumszabály, az viszont törvénytelen, ha a kórházi házirendekben engedélyhez, térítési díj fizetéséhez kötik a szülők benntartózkodását. A jelentés azt is megállapítja, hogy az egyenlő bánásmód követelményét sérti az apák és más férfi hozzátartozók teljes vagy részleges kizárása a kórházi benntartózkodás lehetőségéből.

 

 

olkt.hu

Kapcsolódó cikkek

Egy hatalmas írás: Orbán Viktor: magyarázom a bizonyítványom – Karinthy Frigyes után szabadon

O.L.K.T.

Kiakadtak a pedagógusok Rétvári Bence hazudozásain

O.L.K.T.

Gyalázat!!! Fejbe lőtték a sarkadi Nemzeti Vágtán megsérült lovat.

O.L.K.T.