8 ellenzéki és 0 kormánypárti aggály a Számvevőszék szerint.

Nemrég a Momentum és a Párbeszéd első negyedéves költségvetési támogatásának felfüggesztését kezdeményezte a volt fideszes országgyűlési képviselő, Domokos László által vezetett Állami Számvevőszék. De a Kétfarkú Kutyapártot sem kíméli az ÁSZ, a Domokos-irányította szervezet átláthatósági meg elszámoltathatósági problémákra bukkant a kétfarkúaknál. A három ellenzéki párt szerint tévedésben van az ÁSZ.

Akárhogy is, valahogyan úgy alakult az elmúlt bő négy évben, hogy a számvevőszék csak az ellenzéki oldalon talált kivetnivalót a pártok támogatási, kampánypénzei környékén.

Az Index össze is gyűjtötte, hol mennyit.

Tiltott állami támogatást vélt felfedezni még pár millió forint értékben az MSZP, a DK, az Együtt, az LMP és a Liberálisoknál is, a Jobbiknál meg 330 millió forintnál is nagyobb összegre mondta ezt az ÁSZ. Ezeknek az összegeknek a duplájától esnek el ezek a pártok az ÁSZ fellépése nyomán. De két párt alapítványát sem kímélték, és úgy fest, a Jobbik egy újabb, 100 millió forint körüli bukta elé néz.

Így összességében lassan elérünk oda, hogy egymilliárd forinttól esnek el az ellenzéki pártok, miközben épp a napokban kürtölte világgá az ÁSZ, hogy a Fidesznél és a KDNP-nél minden rendben.

Forrás 24.hu. https://24.hu/belfold/2019/01/31/az-allami-szamvevoszek-8-ellenzeki-es-0-kormanypartnal-lat-komoly-gondot/

Kapcsolódó cikkek

Beszólt a brit bluesénekes: Az ördögöt Orbánnak hívják.

H Miklós

Az ifjonc Fidesz csicskák is…

Rubóczki Tamás

Egy skizofrén elmebeteg hazudozása a Néppárti kizárás után – extra képsorok!

Rubóczki Tamás