“75 év felett NINCS egészségügyi ellátás!”

Az Orbán-kormány egyre mélyebbre süllyed az az embertelenségben: sajtóinformációk szerint hiába váli
k elérhetővé Magyarországon is 15 új, fejlett onkológiai gyógymód, szakmai források szerint csak 75 éves korig fogja kifizetni az egészségpénztár. Orbán Viktor nyíltan és egyértelműen azt üzeni az idősebb generációknak, hogy rájuk már nincs szükség, nekik nem jár a gyógyulás, az egész életen át befizetett adót pedig nagyon szépen köszöni, majd elkölti stadionra.

“ Mici néni vagyok drágáim!

Eddig a négy fal között fuldokoltam a dühtől, az elégedetlenségtől, de úgy gondolom: nemcsak én gondolkozom úgy, ahogy leírom, megosztom Veletek gondolataimat:

Kinyitom a laptopomat – szundítottam egy keveset az ebédke után, hát majdnem orvosi ügyelet lett a dologból – egyrészt szinte leestem a székről, másrészt a szélütés kerülget —- azt a keserves szakramentumát!!!

Hát délelőtt még nevetgéltem azon, hogy kibabráltak a hazudóssal meg a seggébe lógó nyelvűvel, erre kiderül most délutánra, hogy a hazudós most már valóban ISTEN-t játszik?

Tudnotok kell, hogy FELGYÓGYULTAM daganatos betegségből, nyertem 1-2 csatát a gonosz ellen! Ezért aztán végletekig undorítónak tartom ezt a hazudós görényt, amikor is…

„…az Orbán-kormány egyre mélyebbre süllyed az embertelenségben: sajtóinformációk szerint hiába válik elérhetővé Magyarországon is 15 új, fejlett onkológiai gyógymód, szakmai források szerint csak 75 éves korig fogja kifizetni az egészségpénztár.

Orbán Viktor nyíltan és egyértelműen azt üzeni az idősebb generációknak, hogy rájuk már nincs szükség, nekik nem jár a gyógyulás, az egész életen át befizetett adót pedig nagyon szépen köszöni, majd elkölti stadionra és sertéstelepre…

…megengedhetetlen, hogy 75 év felett nem jár az új kezelés a rákos betegeknek, a megfelelő kezelés megtagadása egy rákos betegtől egyenlő a halálos ítélettel!!!”

A cikket beküldte az Ellenszélnek: Sz. Jutka

Forrás: Ellenszél.

Forrás:http://www.fuggetlennemzet.hu/reszletek.php?id=5278Megl%C3%A9pt%C3%A9k&fbclid=IwAR3tSfCpnz8Nj_Yhifh8Dq6zSyL_mxSRUbm2Q0YjjlhHpq5tHyEWlJSpCDQ

Kapcsolódó cikkek

Rogán Cecília ismét a porondon

O.L.K.T.

Össze-vissza hazudozik a fideszes lakájmédia és a Rendőrség az állítólagos migráns ügyében!

Rubóczki Tamás

Én mondom neked…! VIDEÓ

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!