43 magyar ember fagyott már meg az idén, pedig igazán még tél sem volt. Felcsúti putris! Ez a te számládra megy…és egyszer eljön az elszámolás pillanata.

Máris 43-man fagytak halálra a hajléktalantörvény életbe lépése óta Magyarországon.

43-man vesztették életüket kihűlés miatt Magyarországon október 15. óta, amikor életbe lépett a közterületen való életvitelszerű tartózkodást tiltó törvény – tudatta a Magyar Szociális Fórum.
Velük együtt már ötvennél jár a hideg halálos áldozatainak a száma szeptember végi hideg éjszakák óta. Az MSZF szerint ez arra enged következtetni, hogy a törvény nem váltotta valóra a hozzá fűzött reményeket.

A hajléktalanságot nem lehet tiltással megoldani, a szegénységet nem lehet rendőri eszközökkel felszámolni – szögezi le az emberi jogi szervezet.

Az MSZF támogatásáról biztosítja azt a petíciót, amelyet ügyvédek indítottak a hajléktalanság kriminalizálása ellen, és amelyet már több mint kétezren aláírtak. Az ügyvédek a törvény felfüggesztését sürgetik ártatlan emberek elítélése és szegénységük okán történő megalázása miatt, és arra szólítják fel a bírókat, ne jussanak el odáig, hogy az ügyvédeknek bojkottot kelljen hirdetniük, mert embereket ítélnek el szegénységük miatt.

Az ügyvédek, a bírók után orvosok is közleményben álltak ki a hajléktalanok mellett. Az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű csoport nyílt levelében azt írja, hogy a szegénység, a hajléktalanság az embert érő egyik legnagyobb csapás, melyet legtöbbször családi, élethelyzeti krízis, testi és/vagy lelki betegség idéz elő és kísér, megelőzni, segíteni, orvosolni kell, és nem kriminalizálni.

Kapcsolódó cikkek

Csatlakozzunk az európai ügyészséghez, és kiderül, hány tolvaj ül a parlamentben! …

O.L.K.T.

30 év alatt semmi nem változott.

O.L.K.T.

Olcsó és praktikus megoldás

O.L.K.T.