26 híradóban kell helyreigazítást tenni a közmédiának Czeglédy ügyében

Ezt is bebukta a közmédia.
A szánalmas csatornák szánalmas hírei mind elvéreznek a bíróságon. Most a Kúria mondta ki a végső szót hogy a közmédia hazudott.
Íme Czeglédy Csaba posztja:
“Ma a Kúria (Pfv.IV.20.825/2018.) pontot tett majdnem két év után a Fidesz és az őt kiszolgáló propaganda sajtó egyik legnagyobb aljasságának végére.

Az M1 Híradó is azt harsogta, hogy én több ezer diákot és felnőttet károsítottam meg több száz millió forint összegben. Azért hazudták ezt, mert ez volt a Fidesz érdeke. Ma a Kúria kimondta, hogy valótlan, hogy én ilyet tettem, és azt is, hogy mivel az M1 közszolgálati médiaszolgáltató, sokkal nagyobb a felelőssége a nyilvánosság tájékoztatása körében.

A M1 Híradót – akinek mától újabb papírja van arról, hogy hazudik – a Kúria 6 helyreigazításra kötelezte, amit 26 híradóban kell lehozniuk.

Majdnem két évtizeden keresztül kollégáimmal nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy havonta több ezer embernek legyen munkája és fizetése. Erre büszke vagyok, és nem hagyom besározni sem a barátaimat, sem a kollégáimat, sem a már tönkretett céget.

Köszönöm ügyvédemnek és barátomnak, Litresits Andrásnak, hogy két éven keresztül küzdött az igazamért!”

Kapcsolódó cikkek

A “cigánybűnözés” használható kifejezés az Alkotmány Bíróság szerint

O.L.K.T.

Az Audi -nál elkezdődött az egyhetes sztrájk.

H Miklós

Az LMP legújabb ötletes húzása!

H Miklós

Hozzászólok