250 milliót vettek ki Borkaiék orgiája előtt a barátok cégéből

Néhány héttel azelőtt, hogy – a  szexvideókat szivárogtató névtelen blogger szerint 2018 májusában – Borkai Zsolt győri fideszes polgármester és barátja, Rákosfalvy Zoltán ügyvéd legalább három nő társaságában orgiázott egy adriai jacht fedélzetén, 250 millió forintos osztalékot vett ki az Immobilien Trade Center Kft.-ből a luxemburgi tulajdonos képviselője. Volt miből: a hivatalos beszámoló szerint a kivétel után is maradt majdnem három és fél milliárd forint a Rákosfalvyhoz is köthető cég eredménytartalékában.

Az Immobilien Trade Center Kft. volt az a cég, amely 2012-ben eladta a Győr mellett terjeszkedni szándékozó Audinak azokat szántóföldeket, ahol az autógyár megépíthette magyarországi logisztikai központját.

A cég, amelyet az audis telekügylet idején még SR Invest Logistics Kft.-nek hívtak, azóta folyamatosan milliárdokat őrizget a számláján, amit a tulajdonosok rendszeresen megcsapolnak. Az elmúlt nyolc évben összesen mintegy másfél milliárd forintot vettek ki belőle, 150-400 milliós tételekben.

A vagyon eredetének egyik forrása egy különös ingatlanügylet: a nagy bizniszt hozó területet a német autógyártó terjeszkedési terveinek megjelenésével szinte egy időben felvásárolta a győri önkormányzatnak is dolgozó Rákosfalvy. Az ügyvéd jókor jutott hozzá a győri ipari park mellett elhelyezkedő, szántó minősítésű területekhez, hiszen a Borkai Zsolt vezette önkormányzat rövid időn belül átminősítette azokat ipari célú telekké.

Rákosfalvy tulajdonrésze az átminősítést követően a most Immobilien Trade Center Kft. néven futó cég tulajdonába került. A vállalkozást úgy konstruálták meg, hogy Magyarországról ne lehessen követni a benne lévő pénzek útját; tulajdonosa egy luxemburgi bejegyzésű offshore cég lett.

Bár az SR Group SA létrehozása körül sok árulkodó jel mutatott arra, hogy a luxemburgi cég mögött is Rákosfalvy bújik meg, erről a múlt héten kitört szexbotrányig nem került elő bizonyíték. Hétfőn azonban a hvg.hu a luxemburgi cégadatbázisban rábukkant egy 2014-es keltezésű iratra, amelyben Rákosfalvy A-osztályú igazgatói kinevezését rögzítették.

A dokumentumban szintén A-osztályú igazgatóként jelenik meg Somogyi János, Győr befolyásos üzletembere. Az elektronikai cikkek piacán milliárdos vagyont szerző Somogyi nemrég nyilvánosan is üzlettársa lett Rákosfalvynak. Közösen vásárolták meg Győr egyik ikonikus belvárosi épületegyüttesét, a Vaskakas-házat. A Kisalföld információja szerint a belvárosi házat az ingatlanközvetítő 240 millió forint plusz áfáért árulta. (Somogyi Borkaival is jó viszonyt ápol, a Somogyi Elektronic Kft. raktárát júniusban a polgármester avatta fel, az 550 millió forintos fejlesztés kapcsán Borkai arról beszélt: „Öröm látni, hogy Győrben nem csupán a multinacionális vállalatok, hanem a családi értékeken alapuló, kis- és középvállalkozások is évről évre gyarapodnak.”)

A luxemburgi cég úgynevezett B-osztályú igazgatója Kacsóh Gábor lett. Az utóbbi években ő képviselte a nem nevesített tulajdonosakat az osztalékok kivételéről szóló céges közgyűléseken is. Kacsóh egy luxemburgi illetőségű pénzügyi szakember, akinek a tudására több magyar milliárdos is igényt tartott. A 24.hu 2017-ben írta meg, hogy a magán- és társasági vagyonok adóügyeivel, különféle legális megtakarítási lehetőségekkel foglalkozó jogász a szintén győri Paár Attila cégbirodalmának kiépítésében is segédkezett. A West Hungária Bau tulajdonosa, a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az üzlettársa is számos luxemburgi érdekeltséggel rendelkezett.

A teljes cikk itt:https://24.hu/kozelet/2019/10/08/borkai-zsolt-rakosfalvy-zoltan-jacht-penz/?fbclid=IwAR2N5JP_xRilRyGFABjLQx_H0KtQrBHGnM9EPCDZOSXmkaLVW7_oV4DlCzo

Kapcsolódó cikkek

orbán viktor a LIBERÁLIS KORMÁNY szükségességéről (1992)

O.L.K.T.

Leszerelnek a rendőrök

O.L.K.T.

“Csak rosszabb lett a helyzet” – az Európai Parlament ítélőszéke előtt állt újra a NER

O.L.K.T.