Hány vendégmunkás…

Érettségi vizsgán szövegértési feladatként is arcpirítóan egyszerű kérdést tett fel Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője a Fidesz-kormány pénzügyminiszterének, Varga Mihálynak. A Parlament honlapján fellelhető írásbeli kérdés így szólt:

Pontosan hány vendégmunkás dolgozik Magyarországon? Mennyien érkeztek harmadik országból?

Az ellenzéki honatya azért fordult a kabinethez, mert – mint fogalmaz – „a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat még a tavalyi, egész évre vonatkozó elemzését sem adta ki.” Jakab emlékeztet: két év alatt megnégyszereződött az EU-n kívülről érkezett, Magyarországon legálisan munkát vállaló emberek száma. Hangsúlyozza: az idei keret 57 ezres, kétezerrel magasabb, mint a 2018-as adat, mely szám feltehetően magasabb, hiszen nincs benne a 37 hiányszakmában elhelyezkedő külföldi munkavállaló, akik külön engedély nélkül is dolgozhatnak.

Orbánék idén áprilisban bevezetett rendelkezéséről, mely kibővíti az EU-n kívüli foglalkoztatott vendégmunkások számának keretét, valamint 21 további munkakörben teszi lehetővé a külön engedély nélkül foglalkoztatott unión kívüli munkavállalók alkalmazását, mi is beszámoltunk.

Jakab újabb kérdésében így fogalmaz:

Miért nem válaszolt számszerűen 2019. július 22–én feltett kérdéseimre? Miért nem árulta el, pontosan hány vendégmunkás dolgozik Magyarországon, illetve mennyien érkeztek harmadik országból?

Bodó Sándor pedig válaszolt. Szó szerint idézzük, mert annyira pökhendi, hogy muszáj:

A K/6939. számú írásbeli kérdésére adott válaszomat változatlanul fenntartom.

Tehát matematikai nyelven szólva: ha a Magyarországon dolgozó vendégmunkások száma x (x ϵ N), akkor 0≤x≤ 9 772 756. (A KSH szerint ennyi volt hazánk lélekszáma január 1-jén – a szerk.) Na, erre a pofonegyszerű kérdésre újfent nem sikerült választ adni Orbán államtitkárának. Szerencsére azt nem fűzte hozzá a szokásos fideszes arroganciával, hogy nem az erdő ég, hanem csak a bozót, mely alig teszi ki egy focilabda egy cikkelyét…

Forrás és a teljes cikk: Alfahír/https://alfahir.hu/2019/09/01/jakab_peter_bodo_sandor_kormanyzati_arrogancia?fbclid=IwAR26jXqobX7rM2uA9_bKfmjNSslilJYqYb4D7_GeYC5bLCuS0I6QjvwLncE

Kapcsolódó cikkek

Itt megnézheted, ha nem láttad. MEGDÖBBENTŐ

O.L.K.T.

Orbán Viktor hazudott, amikor azt mondta, ő a dolgozó magyarokat képviseli. VIDEÓ

O.L.K.T.

Három állami cégnél is van állása, négymillió forintot keres havonta a zsinórban bukott fideszes politikus

O.L.K.T.
Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Téged is érdekelnek a friss információk? Mi történt az országban, a világon?

Elküldjük neked heti rendszerességgel a legolvasottabb híreket és információkat, hogy ne maradj le semmi fontosról! A feliratkozást meg kell erősíteni a beírt e-mail címre elküldjük a feliratkozáshoz szükséges információkat, így mindenképpen létező e-mail címet adj meg! Soha nem küldünk kéretlen leveleket!

Sikeresen feliratkoztál!